Minden történetnek van egy kezdete. A miénk 2019. november 15-én indult Tatabányán.
15 évnyi banki tapasztalat, mély helyismerettel és egy álommal: segíteni az embereknek, hogy megtalálják az otthonukat.
Ezzel a céllal indítottuk el vállalkozásunkat. Azóta rengeteg történet részesei lehettünk – boldog eladások, új otthonba költöző családok, megvalósult álmok.
Hamar felismertük, hogy egyedül nem megy, ezért már a kezdetektől a CasaNetWork professzionális csapatához csatlakoztunk, mint franchise partnerek. Így ötvözzük a helyi piaci ismereteinket az országos hálózat erejével.
Bankfüggetlen hitelközvetítőként pedig a Bankmonitor segítségével segítünk ügyfeleinknek megtalálni a számukra legkedvezőbb finanszírozási megoldásokat is.
A kezdeti sikerek után hamar világossá vált, hogy még több emberhez szeretnénk közelebb kerülni.
-2021 januárjában megnyitottuk oroszlányi irodánkat.
-2022 decemberétől már Komáromban is elérhetőek vagyunk.
-2025 nyarától pedig újabb mérföldkőhöz érkeztünk: Esztergomban és Tarjánban is jelen vagyunk, hogy még több ügyfélnek nyújthassunk személyre szabott segítséget.
Ezek a lépések mind egy irányba mutatnak: ott lenni, ahol Önöknek szüksége van ránk.
2025. szeptember 1-től ugyanazzal a lelkes, tapasztalt csapattal, de egy modernebb arculattal, frissebb kommunikációval és megújult irodával folytatjuk tevékenységünket.
Ami viszont soha nem változik:
-ŐSZINTESÉG – mindig tisztán, nyíltan kommunikálunk
-BIZALOM – hosszú távú kapcsolatokat építünk
-TELJESKÖRŰ SZOLGÁLTATÁS – minden lépésben Ön mellett állunk
Tatabányai iroda – hamarosan új, modernebb helyre költözünk!
Oroszlányi iroda
2840 Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 118
Keress bizalommal!
Tamás Krisztián
tulajdonos, ügyvezető
Lux Ingatlan - Számolj velünk!!!