Home staging

Mindannyian pihentető környezetben szeretnénk megújulást találni a következő napi feladatainkhoz,
ezért az OTTHON - csupa nagy betűvel - megtalálása igenis fontos!

A lakás eladás és persze vétel tehát igencsak nagy lépés az életünkben, mind anyagi, mind lelki szempontból.

Éppen ezért nem lehet figyelmen kívül hagyni saját érdekeinket, mindegy melyik oldalon állunk. Épp ezért nem árt szakemberek segítségét kérni. Főként ha gyorsan kell. Főként, ha nincs rá időnk még ezzel is foglalkozni. S nem utolsó sorban, ha igyekszünk tisztességes üzletet kötni, hogy ne csupán túladjunk rajta.

home-staging

Ezt a vágyunkat segíti elő az úgynevezett home staging technika, módszer, mely nevéből kiindulva is jól mutatja, Amerikából származó gyakorlat, ami segít meggyorsítani az ingatlanügyeket.

A cél álomlakást adni a vevő számára.
Életérzést és persze annak kényelmét, hogy az odacuccoláson kívül más dolga nincs is, mint aláírni a papírokat és megadni az árát.
Az eladónak pedig meggyorsítja, a gyakorlat szerint lerövidíti a lakástól való megválás idejét.

Sörös Anikó - az Ed Home iroda munkatársa

Sörös Anikó

A lakásban, házban, ingatlanban létrejövő változtatásoknak természetesen költsége van, ám minden a megbízótól függ, a munka a vele való kommunikáción alapszik, s értéknövelő beruházás lévén a haszon is magasabbnak ígérkezik általa. Nem csupán elmélet ez, hanem a gyakorlat. Nézzük tehát pontról pontra.

Eladnád a házat?! Lehetőség az online felületek önálló megcélzása és a várakozás, hogy egyszer eljön a Te időd is. Ha azonban valamilyen okból időkorláttal küzdesz, vagy egyszerűen mihamarabb szeretnél túl lenni rajta, hogy aztán már csak előre nézz, megéri ingatlanos segítségét kérni. Mindamellett, hogy ezzel időt is spórol a civil, meg hát a telefont sem neked kell felveszegetni, visszahívni a lehetséges ügyfeleket, bajlódni az online felület frissítgetésével, a szakszerű segítség a hivatalos ügyekben a jogi procedúrában is segítségedre lehet.

A home stager nem lakberendező, ezt fontos megjegyezni.

Olyan miliőt alakít ki a lakásban, mely mentes a személyes holmiktól, a legjobb arcát mutatja az ingatlannak, de nem úgy, hogy a szőnyeg alá söpri a szemetet. Az eladóval karöltve megegyezés születik még az elején arról, mekkora keretből gazdálkodhat, s amennyiben szabad kezet kap, adja a szakértelmet, a marketinget, szükség esetén a szakmunkásokat, akik elvégzik a munkálatokat, s adott esetben a lakás át és berendezését is korrigálja, navigálja, ha szükséges.

Mivel aki keres az online felületeken, elsősorban vizuálisan ragadható meg, fontos a képek minősége, mennyisége, mely felkeltheti az érdeklődést, s elég csábító a helyszín bejáráshoz. És ott már a lakás eladja önmagát. Van olyan, hogy szerelem első látásra - mondja Anikó, volt már rá példa, hogy inkább valami előzetes kikötésről lemond a vevő, mert az ingatlan megragadja. Van tehát benne lehetőség, határ a csillagos ég, s a rossz szájíz helyett, melyet egy veszteséges vagy egyszerűen csak nyögvenyelős lakáscsere jelent, átélhet kereső-kínáló is adásvételi élményt.

Persze, most gondolhatod, ez könnyű! Ezt én is meg tudom csinálni! Kihúzom a fiókot, belesöpröm személyes tárgyaim, és jól kitakarítok. És hát a mobilon már olyan effektek vannak, hogy a képminőség egyszerűen csúcs szuper lesz, ízlésem is van, szóval?!...

Egy home staging szakember miért indul nagyobb eséllyel? Hát talán, mert neki ez szakmája. Mert ezt csinálja, ismeri a piacot, az embereket, mondjam, hogy a célközönség ízlését tán jobban fel tudja mérni? Tud tárgyalni, ismeri a részleteket, amiben az ördög lakhat, ha nem vagy rá éber.

Persze mindez költség. De megtérül. Nagyobb haszonnal eladni a házat, úgy, hogy valódi értéket továbbítasz, jót tesz pénztárcának, léleknek is. És ez most a reklám helyett az ismertetés helye. Nem árt ha tudod, az Ed Home ingatlanirodánál két közvetlen modorú kedves fiatal hölgy is várja a jelentkezést, ha úgy döntesz, belevágsz.

Sörös Anikó

Sörös Anikó immár 5 éve tapossa az ingatlanszakmát, végzettségét tekintve belsőépítész, mondhatjuk, gyermekkora óta áhítattal figyeli az épületek bel- és külvilágát, ezenbeli jártasságát pedig most már a home staginggel kiegészítve Győrben gyakorolja. A lényeg a letisztult formavilág megteremtése - mondja. Számára mindez nem csupán munka, hanem életstílus, mellyel szabad idejében is szívesen foglalkozik.

Sebestyén Dóra ugyan még csupán két éve szakmabeli, s ebből fél éve végez tulajdonosi engedéllyel átalakításokat eladó ingatlanokban, ám mindezt nagy megtérüléssel, ami az eladások mértékét, arányát illeti. Könnyed stílusát ügyfélszolgálatosként edzette annak idején, s bár fiatalon álom volt a Hild, ennek hiányát most a győri és környéki ingatlanok bejárásával, szépítésével, "építésével", eladásával pótolja.

Sebestyén Dóra