Az ingatlanos is ember…

  1. Nem is akármilyen, hiszen úgy általában folyamatosan mozgásban van. Nem érdemes tehát egyeztetés nélkül, véletlenszerűen keresni az ingatlanost az irodában, mert kicsi az esély, hogy ott legyen. Szóval amelyikük ráér az irodában naphosszat ücsörgni, az régen rossz…
  2. Igen a munkaidejük kötetlen, DE van gyerekük, családjuk, néha még hétvégéjük is, időszakonként ebédelnek is …
  3. Az ignatlanos is ember
  4. Ha érdeklődnek a leendő vevőtől, hogy mennyiért és milyen megoszlásban (kp, hitel, stb) óhajt vásárolni az nem „zsebben turkálás”, hanem ÜGYFÉLSZŰRÉS, amivel leginkább a vevőket és eladókat kívánják megvédeni a kellemetlen csalódástól. (No money, no tour )
  5. Ha az alaprajzon-amit fáradtságos munkával szerkesztenek- a nappali színe kék, a fürdőé pedig barna, az nem azt jelenti, hogy a szoba padlócsempés, a fürdő pedig parkettázott…
  6. „Ha valaki megveszi, úgyis kitakarítja majd!” A használt ingatlan ugyanolyan árucikk, mint a régi autónk, melyet mielőtt az érdeklődő megérkezik, érdemes kitakarítani, felkészíteni az eladásra. UGYANEZT KELL TEGYE az ingatlan tulajdonosa a bemutatás előtt!
  7. Ha bemutatást követően arról érdeklődik az értékesítője, hogy mennyire tetszett az ingatlan, az azért van, mert egyfelől erről be kell számolnia a tulajdonosnak, másfelöl szeretné pontosabban látni az érdeklődő igényeit. Az Ön érdekében!
  8. Értetlenkedve áll az ingatlanos akkor, ha az érdeklődő a bemutatást követően, nem veszi fel a telefont, vagy „kinyomja” a hívást. Az ingatlanos – ha kell- el tudja viselni a „nem! köszönöm, nem érdekel..” mondatokat.
  9. „Nem írok alá szerződést”. A kérdés, ha Önnek nem lenne munkaszerződése, de a főnöke megígérné, hogy hónap végén majd kifizeti a munkáját… szívesen dolgozna a bizonytalanért….? Ezzel így van egy ingatlanközvetítő is.
  10. „Én is tudom hirdetni! Miért kerül ez ennyi pénzbe?” A legtöbb ingatlan iroda esetében a megbízási díj, nem csak a „direkt” marketing költséget tartalmazza. Javaslom kérdezzen rá, hogy hol, milyen felületen fogják hirdetni ingatlanját. Egy ingatlanos számára az egyetlen bevétel az eladást kisérő sikerdíj. Ebből a díjból fizeti az összes rezsit, tartja fent a vállalkozást. Egyébként náluk is igaz a mondás: Nem mindig a legolcsóbb a legjobb! Sőt!
  11. Végül, de nem utolsó sorban az „ingatlanozás” legtöbb kollégánk számára valódi szakma. Sokan évekig tanulják, hogy legjobbak lehessenek, hogy legjobbat nyújthassák Önöknek, az ügyfeleknek. Válasszon közülük bizalommal

/Szegedy Péter/